Xfaktor
p, 25 nov, 2011
A 25 évnél idősebbek mezőnyét erősíti Tarány Tamás, a kaméleon, aki bármit elő tud adni és bármilyen szerepet el tud játszani a színpadon. Teszi mindezt úgy, hogy eközben hiteles, szórakoztató marad mindenki számára. Tarány Tamás, az aki adásról - adásra mutat valami újat, ismeretlent az ő saját világából. Őt hallgatva elrugaszkodhatunk kicsit a földi valóságtól és szárnyalhatunk a zene dallamán a széles Univerzumba.
v, 13 nov, 2011
Wolf Katalin után Bagosi Alexa is igyekezett megmutatni, hogy sosem késő a zenei karriert elkezdeni, majd felépíteni azt. Ez a próbálkozás nem csak énekesnő társának, de még neki is sikerült. Legalábbis az eddigi próbálkozások azt mutatták, hogy egyre jobban teljesít. Ebben természetesen a gyerekeivel való találkozások is erőt adnak. Vajon Bagosi Alexának is sikerül felépíteni egy a Wolf Katiéhoz hasonló sikeres karriert? Mi szurkolunk neki.
szo, 22 okt, 2011
A döntőbe jutásig Demes Tamás végig jól teljesített, szép produkciókat láthattunk tőle. A szombati adásban egy Beatles dalt adott elő, ami vegyes érzelmeket és véleményt váltott ki a mentorokból. Jobban mondva, csak a mentora Keresztes Ildikó volt elégedett vele. Hamis hangokat is hallottak benne, sőt Malek Miklós unalmasnak találta. A nézőknek viszont valószínű tetszett, mert Demes Tamás továbbjutott.
p, 15 ápr, 2011
A Nagy Duett, a TV 2 új show műsora, amelyben sztárokat láthatunk egy dalt előadni közösen. Összesen 10 csapat indul, köztük a következők: Molnár Ferenc Caramel és Trokán Nóra, SP és Iszak Eszter, Ganxsta Zolee és Orosz Barbara, Tóth Vera és Rákóczi Ferenc, Szekeres Adrien és Harsányi Levente és még sokan mások. Friss híreket, fejleményeket, videokat nálunk nézhetsz, ha lemaradnál bármiről!
cs, 25 nov, 2010
Wolf Kati, az X Faktor szexi anyukája egyre jobb formáját hozza. Nagyon sokat dolgozik, igaz nem lakik az X Faktor luxus kalitkájában, hiszen mindennap haza jár családjához. Mentora, Nagy Feró tökéletesen meg van elégedve Wolf Kati tehetségével. Ha szeretnéd megnézni hogy teljesít kedvenced, akkor nézd meg oldalunkon az X Faktor produkcióit.
